Írta: earv 2012. jan. 24. 0:21
Nyugodt szívvel kijelenthetjük, Mourinho ötödik nyári igazolásaként Madridba érkezett Fabio Coentraonak nincs túl sikeres debütáló szezonja a Real Madrid csapatában. Persze az is könnyen előfordulhat, hogy mi vagyunk túl szigorúak és türelmetlenek, lehet, hogy az idő a Special One döntését igazolja majd, és Coentrao góljával fogja megnyerni a Real a müncheni BL-döntőt. De nem fogja. Egy korábbi posztból már jól ismerhetjük JM és kedvenc ügynöke, Jorge Mendes több mint érdekes és rendre kudarcba fulladt igazolásait, Coentrao harminc milliós vételáránál is sokan húzták a szájukat és azt kérdezték: Miért? Minek? Hova? Ott játszik Marcelo. 30 millió euró? Mourinho biztos tudja mit csinál! Hát nem biztos. A Madridban töltött fél szezon alatt Fabio, a Real legdrágább nyári igazolása (közel háromszor annyiba került, mint Özil) 11 mérkőzésen lépett pályára az idei szezonban, ebből hétszer volt kezdő, négyszer pedig becserélték, átlagosan 63 percet töltött a pályán meccsenként. Hol a bal szélen, hol a jobb szélen, hol Xabi Alonso párjaként. Bár nem elsőszámú feladata, de gólt még nem szerzett, két gólpassza van (Osasuna és Real Sociedad), igazán egyik meccsen se nyűgözte le Mourinhót és a szurkolókat. Túl szigorúak lennénk? Lehet. Törtük a fejünket sokáig, vajon pár ember zsíros üzleti hasznán kívül milyen nyomós érv szólhatott a 30 millió euró kifizetése és Coentrao Madridba szerződtetése mellett. Heureka!
A megoldás: kellett egy új BFF (Best [legjobb] Friends [barátok] Forever [mindörökké]) Ronaldónak és a Real Madridnál meg is adták neki! Mi az, hogy megadták, 30 milliót sem sajnáltak érte! Vajon Marcelóval mi lehetett a gond? Fogalmunk nincs, de Coentrao érkezése óta egyértelműen a hidrogénportugál az első számú csapattárs Ronaldo mellett, Marcelonak csak a féltékenység keserű érzése maradt. Pedig a kis brazil korábban kiváló és hű seggnyalója társa volt Ronaldónak, de semmi sem tarthat örökké.
Hiába próbálna minket bárki meggyőzni az ellenkezőjéről, Fabio Alexandre da Silva Coentrao a tökéletes BFF CR7 számára, ezzel persze nem azt akarjuk mondani, hogy meg is érte kifizetni érte 30 millió eurót. Mindketten portugálok, válogatottbeli csapattársak, szinte testvérek, Coentrao bátyjaként és példaképeként tekint Ronaldóra, már attól felhőtlenül boldog, ha a közelében lehet, támogathatja a pályán és a magánéletben egyaránt.

Panaszra senkinek sem lehet oka, ő azt csinálja amit szeret, tisztességes fizetést kap, Ronaldo pedig jól és biztonságban érzi magát, mindig a közelében van egy igazi professzionális barát, például ha a Bernabeu kíméletlen közönsége kifütyülné. Ráadásul C&C barátsága a hármas sípszóval koránt sem ér véget. Ha Irina, a gyerek, vagy a mutterja már teljesen az őrületbe kergetik szegény Cét, csak tárcsázza Fabio számát, és ő azonnal ott terem, indulhat a buli. Win-win. Persze a legfontosabb feladata a folyamatos bíztatás és dícséret, a gólok utáni meleg gratuláció, lehetőleg elsőként a pályán lévők közül. Coentrao nem ismer elveszett ölelést.

Annak ellenére, hogy a pálya minden szegletében feltűnt már, Coentrao a legjobban a bal szélen szeret játszani. Onnan sokkal megbízhatóbban el tudja látni ronaldós kötelezettségeit, mint a pálya közepéről a szélek felé húzódva. Ő a vonal mellett érzi igazán jól magát és végzi igazán jól a feladatát. Ha úgy hozza a sors, Messitől sem ijed meg, bátran megleckézteti Ronaldo főellenségét...
"Ezt az Aranylabdáért kapod!"
... és ha kell, fogja Ronaldo kezét a karácsonyi üdvözlő videó forgatásakor:
30 millió! Simán megérte!
Végezetül következzen egy fotógyűjtemény Coentrao Madridban töltött (fél)szezonjának legsikeresebb és legemlékezetesebb pillanatairól, arról a fáradhatatlan és kőkemény munkáról, amit Cé boldogsága érdekében végez, aminek köszönhetően végre kitisztul a kép és megoldódik a nagy rejtély: milyen posztra igazolták és miért is fizetett ki érte egy tonna pénzt Florentino Perez, a Real Madrid elnöke és az átigazolás piac mindenható ura. Ronaldo=boldog, mindenáron!








További sikerekben és ölelésben gazdag szezont, Fabio!